Lassan enyhül az idő, a hideg légtömeg ugyanis továbbra is térségünk közelében kavarog. Pénteken reggelre még nagyobb területen hűlhet -1, -2 Celsius fok alá a hőmérséklet, szombaton pedig hazánk északkeleti harmadán várhatók fagyok. Vasárnap és hétfőn a fagyzugokban még előfordulhatnak 0 fok alatti értékek, de az ország nagyobb részén akkorra már megszűnik a fagyveszély. Keddtől pedig tovább enyhülnek az éjszakák. Napközben a csúcsértékek eleinte 7 és 14, majd hétfőtől már 13 és 20 fok között várhatók.

Nagyobb részt száraz időnk lesz, de pénteken és szombaton elszórt záporok kialakulhatnak, majd a jövő hét első felében főleg délen fordulhat elő eső. A déli területeken van esély arra, hogy a csapadék mennyisége a jövő hét közepéig összességében, területi átlagban meghaladja az 5 mm-t. A talaj így a legtöbb helyen száradni fog. Jellemzően északkeleties, keleties szél várható, mely napközben megélénkül, helyenként megerősödik - írja a Hungaromet agrometeorológiai előrejelzésében.
 

Április 1. óta csak elszórt kisebb záporok fordultak elő hazánkban, egy mm-t meghaladó csapadék csak elvétve alakult ki. Az elmúlt 30 nap csapadékmennyiségének java március utolsó hetében hullott, amikor többfelé esett 20-50 mm, ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon, a középső országrészben és a Tiszántúlon nagyobb területen csak 5-15 mm-t mérhettünk. A sokéves átlagtól vett eltérés ez utóbbi területeken mutat a legnagyobb, 15-25 mm-es hiányt, pozitív eltérés pedig csak kisebb foltokban tapasztalható. Az elmúlt 90 nap csapadékmennyisége csak délnyugaton több a sokéves átlagnál, hazánk északnyugati döntő részén 20-50 mm-rel kevesebb esett az ilyenkor szokásosnál.

A talaj felső 20-30 cm-es rétege nagyon sokat száradt az elmúlt napokban. A fölső 20 cm kritikusan szárazzá vált a Tiszántúlon, a középső országrészben, de az Alpokalján is. A 30-60 cm-es réteg jellemzően országszerte jó vízellátottságú, a mélyebb rétegekből pedig főként az Alföldön hiányzik 60-90 mm, ami a tél során nem töltődött föl. Az 5 cm-es talajhőmérséklet napi átlaga jellemzően már kissé meghaladja a 10 fokot.
 

1

Az őszi vetések szépen növekednek, a szokásosnál előrébb járnak a fejlődésben, zöld tömegük intenzíven növekszik. A repce virágzik. A március végi csapadék rendkívül sokat ért, de most már ismét jól jönne egy áztató eső.

A korai csonthéjasok virágzása véget ért, a terméskezdemények szépen mutatkoznak. A legtöbb gyümölcsünk épp teljes virágzásban van: a meggy, a cseresznye, a körte, a szilva, az alma pedig pirosbimbós, délen a virágzás elején jár. A jelenlegi fagyveszélyes napok kritikusak a termés szempontjából. -1 Celsius fokot többnyire még kibírnak jelentősebb kár nélkül, de minél jobban ez alá hűl a levegő, annál nagyobb a kár mértéke. Ma reggelre sokfelé volt fagy az országban, a szabolcsi-nyírségi termőtájakat a felhőzet megvédte a komolyabb lehűléstől, ugyanakkor északon és többfelé az Alföldön, illetve a Dunántúlon is -2 és -5 fok közötti károkozó fagyok is előfordultak. A következő 2-3 éjszaka még kritikus lesz, feltétlenül védekezni kell és követni a legfrissebb megbízható méréseket és előrejelzéseket.
 

2