Minden új kút létesítése előtt kötelező a hatósági bejelentés vagy vízjogi engedély beszerzése még a munkálatok megkezdése előtt - figyelmeztet cikkében a Tőzsdefórum.
A hatóság három döntést hozhat:
- jóváhagyja a kutat,
- elutasítja a kérelmet,
- vagy előírja, hogy vízjogi engedély szükséges a fúráshoz.
Ez a szabály minden 50 méternél sekélyebb mezőgazdasági kútra is érvényes, még akkor is, ha az kizárólag öntözési célokat szolgál, és nem érinti az ivóvíz- vagy rétegvízbázist.
Korábban, 2024 végéig még lehetőség volt arra, hogy az engedély nélküli kutakat utólag bejelentsék – díjmentesen és bírság nélkül. Ez a lehetőség azonban megszűnt, így most már minden újonnan fúrt, be nem jelentett kút jogsértésnek számít. Erről a 2023-ban benyújtott törvényjavaslat határozott.
Aki szabálytalanul kezd kútépítésbe, több százezer forintos bírságot kockáztat. A vízgazdálkodási bírság mértéke elérheti az 1 millió forintot is, különösen, ha a kút engedély nélküli vízhasználatot is jelent. A bírság összege a kút értékének akár 80%-áig is terjedhet.
Érdemes körültekintőnek lenni a ház előtti, de már az utcán található fák, bokrok ültetésével és kivágásával. Ez a terület már közterületnek számít, ezért ott engedély nélkül nem lehet fákat, bokrokat sem ültetni, sem pedig kivágni. Ha mégis megteszed, büntetés járhat érte, és más következményei is lehetnek.
Amennyiben valóban súlyos problémát jelent egy utcai fa, úgy a jegyzőnél lehet kérni engedélyt a kivágásra. Általában a törés-, vagy kidőlésveszély, a járda járhatatlanná tétele számítanak elfogadható érvnek, ahogy az is méltányolható kifogás, ha a fa gyökérzete kárt tesz az épületben. Nem elégséges érv, hogy a fa árnyékolja a házat, szemetel a levélhullással, vagy nem lehet tőle parkolni.
Utcafronti faültetéskor a legjobb, ha egy kertészeti szakember segítségét kérik a lakók, ami azért is indokolt, mert vannak olyan invazív fajták, melyek közterületi telepítése tilos – a fehér akác, amerikai kőris, mirigyes bálványfa, kései meggy, vagy a zöld juhar -, ha ilyenek kerülnek a ház elé, akkor bírság is kiróható, és a fa eltávolításának költségeit is a lakóknak kell kifizetniük - írja blogjában Megyeri Szabolcs kertészmérnök.
Olvasd el ezt is!


