szombat, 2026. május 23.

egér

Image
Borászat
 A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét…
Image
Siker
Mi az oka annak, hogy a kitűnő magyar borok csak nálunk világhírűek? Hogyan hódíthatnák meg mégis a külpiacot? Kovács Nimród borosgazdával, üzletemberrel erről beszélgettünk.
Image
A Magyar Bormarketing Ügynökség (MBÜ) őszi kampányának első állomása a 33. Budapesti Borfesztivál volt.
Image
Piacok
A mesterséges intelligencia (MI) a szoftverek világa mellett felforgatja a hardverekét is. Azonban nemcsak erősebb meghajtók megjelenéséhez vezetett az MI. Átalakulhatnak miatta az egerek és a…
Image
A Szallas.hu adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó átlagos foglalási ár éjszakánként 13 ezer forint volt, ami 17 százalékos emelkedést jelent 2022-höz viszonyítva, a régiók közül a Balaton, a…
Image
Növénytermesztés
Amíg tavaly a történelmi aszály csökkentette a szőlőtermés mennyiségét Magyarországon, idén elsősorban a jelentős csapadék okozott gondot. A szüreti szezon a napokban indul. Már az is látszik, milyen…

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök