Elméletileg ingyenes

A kötelezően megvásárolandó eszközök, a menza, a kirándulás- és osztálypénz, a ruházkodás és az esetleges tankönyvvásárlás a kötelező olvasmányokkal bezárólag mind alaposan megterhelheti a szülői pénztárcákat. Sokan ezért több részletre osztják el a költségeket és májustól szeptemberig gyakorlatilag folyamatosan készülnek a szeptemberi tanévkezdésre. Sőt, előre gondolkodva a később esetleg pótlandó taneszközöket is igyekeznek beszerezni. A magas költségek miatt inkább az jellemzőbb, hogy az érintettek az árleszorítási praktikákat messzemenően kihasználják és a legtöbben már nem a nyár végi főszezonban vásárolnak. A szülők és a tanárok is tologatják már a forintokat, egyikük erős megfogalmazása pedig tűpontosan festi le az iskolakezdési hangulatot: „Az ingyenes oktatás csak papíron az, és gyakorlatilag kimerül egy táska hasznavehetetlen könyvben és munkafüzetben. Az állam másban nemigen segít.”

A nagyvárosi és vidéki iskolakezdés a lapunknak számot vető szülők szerint egyetlen diákra számolva nagyjából 100 ezer forint környékén kezdődik. A táskákon és a cipőkön értelemszerűen senki nem spórol, ám ezen felül csupán a kötelező kezdőszettek beszerzése fér bele ebbe a keretbe. Ezen felüli kiadás a testnevelési ruházaton kívüli iskolai öltözék, a tanuláshoz elengedhetetlen íróasztal, a menza és egyéb év eleji iskolai befizetések. „Ha csak annyi tanszert vásárolnék meg, amennyi az iskola által készített listán szerepel, már szeptember végén gondban lennék ceruzából, félév tájékán pedig plusz füzeteket kellene vásárolni. Az alapcsomaghoz tehát még kell tartalékot is venni. A füzetből én a középkategóriásat veszem, és nem a minta, hanem a papír minősége miatt. Az olcsó hamar szakad, a sokat javító alsós gyereknek az nem jó. Sokat írnak ceruzával is, nem mindegy, a kezét mennyire terheli, kell a jobb íróeszköz” - mondja az egyik szülő.

Ő egyébként év végén mindig átnézi a csemetéi által év közben használt tanszereket. Tapasztalatai szerint szerencsére nem mindenből kell vadonatújat venni minden évben, de az is igaz, hogy a tartósabbnak tűnő darabok, mint például egy körző, sem bírnak már ki éveket. „Általában már a szeptemberi leárazáskor a következő évre vásárolok, így sokat lehet spórolni” - hangzik el a tuti tipp, amivel többen élnek. Így lesz teljes a tisztasági csomag és így futja még a tanévenként 15-20 ezer forintos osztálypénzre is.

Étkeztetés és ruházkodás

A megkérdezett szülők zöme menzás étkeztetésre költ, egyes településeken egy napi élelmezés így nem éri el az ezer forintot tanulónként, ami rendkívül kedvezőnek számít. Az ételek minőségével elégedetlen megszólalónk nem volt. A szülők többsége még a „sótlan” asztalokkal is egyetértett, mondván, így legalább egészségesebben esznek a gyerekek. Egy agglomerációban lévő intézményben kiválóan működik az applikációs lemondási lehetőség. Ha a gyerek beteg, vagy épp amúgy sem enné meg a menüt, az ebéd lemondható, az összeget pedig jóváírják a szülőknek. „Így elég jól optimalizálható az étkezési költség” - mutatott rá egyikük.

Ami a gyerekek ruházkodását illeti, a szülők leginkább az olcsóbb, de nem használt darabok felé mozdulnak el, amikor a már kinőtt holmik pótlására adják a fejüket. A cipők terén viszont a prémium minőséget részesítik előnyben. A vidéki és a városi szülők hozzáállásában azonban látványos a különbség. Nógrád vármegyében például egymástól függetlenül többen szavaztak inkább a használt ruházatra, miközben hozzátették: a használt ruházati cikkeket kínáló online kereskedő, a Vinted párszáz forintos ajánlatai sokszor mentik meg a családi büdzsét.

1
Eszköztelen pedagógusok

A tanévkezdésre tanárok is gőzerővel készülnek. A megkérdezett pedagógusok szerint a szakma és a feltörekvő nemzedék egyaránt égető oktatáspolitikai problémákkal néz szembe a szeptemberi újrainduláskor, ám a jéghegy csúcsát az eszközhiány és a tehetetlenség jelenti. Több intézményben is panaszkodnak például a nyomtatómizériára. Az iskolai nyomtatók a tankerületekhez vannak bekötve, a pedagógusok pedig külön kóddal a fénymásolhatnak. Így pontosan lekövethető, ki mit sokszorosít, a kinyomtatott mennyiséget pedig korlátozzák. Az egyik nagynevű, megyeszékhelyi gimnázium tanára még az órai feladatokat is kénytelen kivetíteni e szabályok miatt. Így viszont romlik az oktatás minősége, hiszen a gyerekek kevesebb feladatot tudnak egységnyi idő alatt megoldani. Egy másik intézményben ugyanez a helyzet, bár ott az iskola fenntart egy plusz magán nyomtatót, így valamivel javítani tudnak a helyzeten. Ebbe a gépbe a diákönkormányzat veszi a patront. A plusz feladatot kinyomtatják a központi gépen egy példányban, majd a titkos gépen sokszorosítani tudják a gyerekeknek. „Ahol nincs diákönkormányzati pénz, ott a szülőktől kérik azt be. Több iskoláról tudok, ahol a szeptemberi beadandó tárgyak listáján a nyomtatópapír és a patronhozzájárulási díj is szerepel” - említette az egyik pedagógus.

Szerinte a tankönyvek kérdése szintén égető, mert bár ingyenesen hozzáférhetőek, jó esetben mindössze két verzióból lehet választani tantárgyanként és évfolyamonként. Ezek pedig sokszor nem csak fizikai minőségükben ócskák, a tananyag felépítés logikátlanságára is sok a panasz. Ha pedig a tanárok más könyvből oktatnának, azt vagy a szülőknek kéne megvenni, vagy újfent beleütköznek a sokszorosítási problémába. Nagyobb városokban még csak-csak ki tudják gazdálkodni a szülők ezt a plusz anyagi terhet, de a kistérségekben ezek a költségek a szülők számára a legtöbbször megfizethetetlenek. A tankönyvek és eszközök beszerzésére szánt költségvetési keret emelésére azonban nem sok remény van. Egybehangzó szakmai vélemény ugyanis, hogy a spórolás egyre nagyobb mértékű. Jó példa erre, hogy sok helyütt létrehozták ugyan az okos tantermeket, a működtetésükhöz szükséges technikai feltételek nem adottak. „És akkor arról még nem is beszéltünk, mennyi mindenhez magam gyártom vagy veszem a szemléltető anyagot, mert nincs rá keret” – hívja fel a figyelmet egy másik tanár.

Üzlet az iskolapadban

Az irodaszerek piacán az augusztus és a szeptember a karácsonyi időszak. Az iskolakezdési szezon az egyik legnagyobb kereskedelmi hajtóerő az évben. A szakértők szerint a termékek tekintetében bődületes túlkínálat van a rengeteg gyártó miatt. A márkahűség mint olyan nem kimutatható, a visszatérő vásárlók helyett inkább az „egyszer kell megfogni a vevőt” elv uralkodik. De az szeptemberig nagyon. A Best Office irodaszer webáruház IT és e-commerce vezetője, Szöllősi András szerint az iskolaszezon már májusban elkezdődik, sokan előre gondolkodva vásárolnak. A július is húzóhónap, az augusztus sem kíván akciót és a lendület egészen szeptember első hetéig kitart. Onnantól viszont be szokott zuhanni a kereslet. A későn észbe kapó vásárlók augusztus legvégén még elcsíphetnek akciókat, de a szakértő szerint a jó termékek addig elfogynak, várni ezért nem érdemes. Itt pedig nem csak a gyerekek által áhított design az érdekes, hanem a minőség is.

Szöllősiék tapasztalata, hogy iskolatáskák, hátizsákok esetén a magyarok jellemzően a prémium kategóriában vásárolnak. A legkelendőbb darabok 20-40 ezer forint körüli áron kaphatóak, szerinte ez alatt nem is érdemes vásárolni. Iskolafelszerelésből, irodaszerből teljesen változó hagyományokat követ a lakosság, az olcsó és prémium ceruza és füzet egyaránt fogy. Toptermék a már említett táska, emellé felzárkóznak a tolltartók. Az előre összeállított kezdőcsomagok is népszerűek, nagy arányban vásárolják a szülők az órarendeket és a füzetborítókat, nem kérdés, hogy a tollak, füzetek és ceruzák is nagyon keresett cikknek számítanak. Ami Szöllősiék szerint figyelemreméltó népszerűségnek örvend, az a kulacs minden verziója, ami szintén a legkelendőbb termékek közé került idén. Nagyságrendileg minden negyedik rendelés tartalmaz egyet. Az alap papírtermékeknél megfigyelhető az áremelkedés, főleg az EPR, vagyis a kiterjesztett gyártói felelősség környezetvédelmi elve miatt. Ellenben mivel a multik lenyomják az áraikat, az iskolaszerek tekintetében összességében csak egy 5%-os, inflációkövetőnek mondható áremelkedés figyelhető meg a 2025/2026-os tanévkezdés előtt.

Ma már az irodaszer-nagykereskedéseknél sem ritka, hogy bizonyos termékeket a Temuról rendelnek, majd értékesítenek tovább, állítólag ki lehet fogni minőségi termékeket is. A lapunk által megkérdezett szülők is minden további nélkül böngészik a kínai piacplatformot, és elmondásuk szerint nem csak kifogásolható minőségű irodaszert találnak, a kínálat árban pedig verhetetlen. „A Temuról is rendelek radírt, színes ceruzát, filcet, vonalzókat. Egész olcsón lehet ott vadászni, még ceruzából is találtam elfogadható minőséget, de vettünk ott tolltartókat is. Füzetet egyelőre itthon veszek, mert csak itthon kapható megfelelő” - árulja el egyikük.

2
Iskoláztatás a létminimum alatt

Lehet, hogy az iskolakezdés felemészt gyerekenként százezer forintot, de bőven vannak az országban, akiknek egész egyszerűen nem áll rendelkezésükre ekkora összeg. Az önkormányzatok beiskolázási támogatás néven igénylés után kiutalhatnak némi segítséget a családoknak. A 2025-ös tanévkezdés előtt többféle beiskolázási támogatás is elérhető a családok számára. Az önkormányzatok jövedelemhez kötötten, készpénz vagy utalvány formájában biztosítanak egyszeri segítséget, amelynek összege településenként eltérhet. A helyhatóságok jellemzően 10-40 ezer forint közti összegben gondolkodnak a lapunk megjelenéséig kiírt pályázataik alapján. Emellett a munkáltatók is adhatnak iskolakezdési támogatást béren kívüli juttatásként, legfeljebb a minimálbér 30%-áig. Az önsegélyező pénztárak tagjai ugyancsak igényelhetnek támogatást az iskolakezdéshez.

A támogatások célja minden esetben ugyanaz: a tanszerek, iskolai ruházat és egyéb szükséges eszközök beszerzésének megkönnyítése. A legtöbb esetben igazolni kell a tanulói jogviszonyt, és a segítség folyósításához határidőkhöz kötött nyomtatványok is szükségesek. Mivel az igénylési feltételek és az elérhető összegek jelentősen eltérhetnek, érdemes előre tájékozódni a lakóhely szerinti önkormányzatnál, a munkáltatónál vagy a pénztáraknál.