A legújabb változat a Fiat 500 Hybrid nevet kapta, és alapára 17 ezer euró körül alakul, ami forintban nagyjából 6,8 milliónak felel meg. A hagyományos 500-as dizájnját idéző benzines autó külső megjelenéséről is könnyen felismerhető: a jól ismert 500-as típusjelzés alatt plusz hűtőnyílás kapott helyet, amely a benzinmotor miatt szükséges.
A motortérben egy 1 literes, háromhengeres benzinmotor dolgozik, amely 70 lóerős teljesítményre képes. A hajtáslánc nem teljesen klasszikus: a motor egy mild-hybrid (lágyhibrid) rendszerrel működik, amely segít optimalizálni a fogyasztást és csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. A Fiat az új modellt hatsebességes kézi váltóval szerelte fel, írja a hvg.hu.
Az utastér sem maradt technológiai újítások nélkül: a vezetőt 7 colos digitális műszeregység fogadja, míg a központi kezelőfelület egy 10,25 colos érintőkijelzőn keresztül érhető el. A gyártás már megkezdődött a Fiat torinói Mirafiori üzemében – a tervek szerint az első szériagyártású példányok 2025 novemberében kerülnek majd piacra.
A tisztán elektromos Fiat 500 – amely hazánkban jelenleg 11 millió forintos alapáron érhető el – 95, 118 és 155 lóerős teljesítménnyel választható, a felszereltségtől függően 23,8 és 42,2 kWh közötti akkumulátorkapacitással.
Olvasd el ezt is!


