A Henkel közleményben erősítette meg, hogy a klasszikus Fa szappan végleg lekerül a boltok polcairól. A döntést a cég azzal indokolta, hogy a fogyasztói szokások teljesen átalakultak: a szilárd szappanok iránti kereslet pedig drasztikusan visszaesett, miközben a tusfürdők és dezodorok piaca dinamikusan növekszik.

A Fa szappan története egészen 1954-re nyúlik vissza, amikor a Henkel leányvállalata, a Dreiring először piacra dobta. Az 1960-as években kultikus népszerűségre tett szert, és évtizedeken keresztül meghatározó higiéniai termék volt számos európai országban, így Magyarországon is. Sokaknak idézi a gyerekkorát: ott volt a családi fürdőszobában, a nagyszülőknél, és gyakran az óvodában, iskolában is.
Fontos, hogy a Fa márka nem tűnik el teljesen: a tusfürdők és dezodorok változatlanul a kínálatban maradnak, hiszen a gyártó ezekre kíván nagyobb hangsúlyt fektetni a jövőben – a döntés tehát inkább egyfajta portfólió-átrendezés, írja a BAMA. A Fa szappan búcsúja egy korszak végét jelzi, és egyben azt is jól szemlélteti, hogyan változik a fogyasztói igényekhez igazodva a testápolási piac.
Olvasd el ezt is!


