Az odajutás fix alapköltségei már az induláskor megterhelik a költségvetést. A Budapest–Bécs távolság oda-vissza üzemanyagköltsége mellett kötelezően fizetendő a magyar és az osztrák autópálya-matrica is, ami máris egy masszív, nagyjából 20-25 ezer forintos induló tételt jelent autónként. Erre rakódik rá a kinti parkolás díja. Bár a hivatalos reptéri zárt parkolóházak egy hétre méregdrágák (akár 213 euró, azaz mintegy 83 ezer forint), az online, időben lefoglalt külső, transzfert biztosító magánparkolókban vagy a vonatkapcsolatos zónákban már heti 45–70 euróból (kb. 17-27 ezer forintból) is megúszható a parkolás.
 

A teljes matek így azt mutatja, hogy egy egyhetes utazás fix kísérőköltsége autónként legalább 40-50 ezer forintnál kezdődik. Ezért ha egyedül vagy párban utazunk, a bécsi repülőjegynek fejenként legalább 25-30 ezer forinttal kell olcsóbbnak lennie a budapestihez képest, hogy megérje a plusz vezetést és a menetidőt. Minél többen ülnek viszont az autóban – például egy 4 fős család vagy baráti társaság esetén –, a fix költségek annál több felé oszlanak meg: ekkor már fejenként 10-15 ezer forintos repjegy-megtakarítás is elegendő ahhoz, hogy jobban járjunk a schwechati indulással.

Más a matek és még jobban megérheti Bécs, ha nem Budapestről, hanem például Győrből vagy Sopronból indulunk. Hiszen ebben az esetben a Budapestre jutás is költség és parkolni is kellene valahol, illetve oda kellene vonatozni. Bővebben a témáról a Hóvége.hu cikkében lehet olvasni.

1
Vonzerő lesz a napfogyatkozás

A 2026-os nyári szezon különleges eseménye az augusztus 12-i teljes napfogyatkozás lesz, amely Észak-Spanyolországból és Izlandról látható a legjobban. A természeti és turisztikai attrakciónak számító jelenség már hónapokkal ezelőtt megmozgatta az utazási piacot. Izland mára gyakorlatilag megtelt, nem csak a szárazföld, hanem a környező hajóutak is teltházasak, szabad helyet a spanyolországi indulással hirdetett járatokon lehet még jó eséllyel találni. További vakációs trendekről itt írtunk

2

Olvasd el ezt is!