„Korábban egy átfogó intézkedés keretében több cafeteria-elemet is kivezettek, köztük az iskolakezdési támogatást, amely addig fontos segítséget jelentett a családoknak” – mondja Bagdi Lajos, a Niveus partnere. Korábban a munkáltató által kedvezőbb adózással adható iskolakezdési támogatásra nem volt felső korlát, és a bérnél kedvezőbb adózás mellett adható volt – utalvány formájában, a köznevelésben részt vevő gyerek után. A megszűnésével ugyanakkor a munkáltatók ma is nyújthatnak pénzbeli támogatást, de már magasabb adóteherrel kell számolniuk.
Érdekesség, hogy a környező országok többségében létezik valamilyen formában iskolakezdési támogatás, míg Magyarországon általánosságban nincs külön ilyen juttatás (a beiskolázási támogatást leszámítva, amelyet az önkormányzatok biztosíthatnak szociális/rászorultsági alapon), ugyanakkor az állam minden gyerek számára ingyenesen biztosítja a tankönyveket.

A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon egy gyerek iskolakezdésének átlagos költsége 50–75 ezer forint között mozog, de az első osztályosok esetében akár a 100 ezer forintot is meghaladhatja. A munkáltatók ma már jellemzően kis összegű ajándékkal vagy utalvánnyal próbálnak segíteni, amelyet évente háromszor adhatnak a minimálbér 10 százalékáig. Emellett az önkormányzatoknál is elérhető úgynevezett beiskolázási támogatás, amelynek összege és feltételei településenként eltérnek.
Egészségpénztári megtakarításokkal jelentősen csökkenthetők az iskolakezdési kiadások.
Az idei szabályváltozások egyik legfontosabb újdonsága továbbá, hogy kiszélesedett a digitális eszközökre felhasználható keret. Mostantól az egészségpénztári megtakarításból vásárolható:
- laptop
- asztali számítógép
- monitor
- nyomtató
- szkenner.
Az okostelefon továbbra sem támogatható, de a legtöbb tanulmányi igény így is lefedhető.
Természetesen más iskolával kapcsolatos kiadások is fizethetőek egészségpénztári számláról. Amire lehet költeni:
- Óvodások esetében: ruházat, taneszközök, digitális eszközök (ha az óvoda igazolja).
- Általános és középiskolások részére: ruházat, tankönyvek, taneszközök, digitális eszközök, sport- és hangszerek (ha az iskola sport- vagy zenetagozatos), kötelező olvasmányok (iskolai igazolással).
- Felsőoktatásban tanulók számára: tandíj, térítési díjak (pl. pótvizsga), kollégiumi és albérleti díj, valamint digitális taneszközök.
Olvasd el ezt is!


