Idén januárban már több mint 23 ezren kaptak kiugrónak számító, 700 ezer forintot meghaladó nyugdíjat vagy más ellátást, szemben az egy évvel korábbi 14 ezerrel. Valamennyi összegkategóriában jelentős volt a növekedés – derül ki a HVG kérésére kiadott, 2025 és 2026 elejére vonatkozó részletes KSH-adatokból.
2025 elején 69-en voltak a 2 millió forint feletti sávban, idén januárban már 123-an, vagyis 78 százalékkal nőtt a legmagasabb juttatásban részesülők száma. Hasonló arányban, 79 százalékkal bővült az 1,5-2 milliós kategóriába tartozó nyugdíjasok tábora, így már 336-an vannak.
Eggyel lejjebb, az 1-1,5 millió sávban pedig már több mint 3300-an vannak, esetükben 56 százalékos volt a növekedés. 700 ezer és 1 millió forint közötti nyugdíjat kap minden hónapban majdnem 20 ezer ember az idén, ez pedig 62 százalékos bővülést jelent.
A több mint 700 ezres juttatással rendelkezők 49 százaléka tartozik a 700-800 ezer forint közötti sávba. A legalább milliós havi összegben részesülők aránya pedig 16 százalékos. Az is tény, hogy bár jelentősen nőtt a kimagasló juttatást elérő idősek száma, a nyugdíjasok teljes táborához képest az arányuk alig több mint 1 százalékos.
Olvasd el ezt is!


