Az adminisztráció reggel 8 órakor kezdődött, a folyamat késő délutánig tartott – sokan még délután 3 órakor is sorban álltak. A felmondásokat hat asztalnál adták át, előtte egy regisztrációs pontnál zajlott az ügyintézés. A dolgozók részletes tájékoztatást kaptak a felmondási idő hosszáról (30–90 nap) és a végkielégítés mértékéről (egy–hat havi bér, a ledolgozott évek számától függően). A kormányhivatal képviselői azt is elmondták, ki mikor és hol jelentkezhet a munkaügyi központban, amikor a felmondási idő letelik, írja a duol.hu.

A jelen lévő dolgozóknak a dokumentumokat kézbe adták – akik igazoltan nem tudtak megjelenni (pl. szabadságon vagy táppénzen voltak), postai úton kapják meg az iratokat. A jelenlévőkneka végkielégítést és egyéb járandóságokat legkésőbb 2025. július 10-ig fizetik ki. A többieknek – a kézbesítéstől függően – ez a dátum augusztusra tolódik. A munkáltatói utasítás szerint a munkáltató a felmondási idő alatti munkavégzéstől eltekintett – vagyis aki ma megkapta a felmondását, már másnap új munkahelyet kereshet, akár el is helyezkedhet.

1
Reagált a kormány

Gyurcsány Ferencék ukrán-orosz kézbe adták a Dunaferrt, amit a brüsszeli szankciók tönkretettek, olvasható a kormány weboldalán közzétett tájékoztatóban. A kormány célja, hogy a Vasmű dolgozóinak legyen állása és megélhetése. A kormány összesen mintegy 33 milliárd forint támogatást nyújtott a munkahelyek megőrzéséhez és a bérek biztosításához. A Kormányhivatal jelenleg is képzési lehetőségeket biztosít azok számára, akik új munkahely megtalálására törekednek. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot a régió kiemelt foglalkoztatóival, hogy felmérjük a képzési kínálatot és a potenciális elhelyezkedési lehetőségeket. A képzések szervezése már folyamatban van, és felkészültünk arra, hogy a Dunaferrt elhagyó dolgozóknak átképzési lehetőséget és támogatást nyújtsunk. A képzésben résztvevők számára a kormány legalább a minimálbér 70 százalékának megfelelő havi támogatást biztosít (jelenleg 186 760 forint), legfeljebb 12 hónap időtartamra. A környék oktatási és képzési ajánlatainak felmérése alapján mintegy 127 szakmát vagy szakképesítést biztosító képzést tudunk támogatni, amelyek többsége nyáron vagy szeptemberben indul. Emellett a 60 év feletti munkavállalók számára külön programot indítunk, amely igény szerint részmunkaidős foglalkoztatási lehetőségeket is kínál.
 

2