A kőolajtartalék már február végén is alacsony volt, 2015 óta nem közölt ennyire alacsony készletszintet az MSZKSZ. Most az egy hónappal ezelőtti adatot kissé felfelé módosították, március végére azonban épp akkora mennyiséget közöltek, mint amennyit eredetileg februárra is.

Igazán jelentős változás azonban nem az olajnál, hanem a feldolgozott termékeknél volt. A kormány az iráni háború kirobbanása után ugyanis a teljes gázolaj- és benzintartalékot felszabadította. Erre elsősorban a védett ár bevezetése miatt volt szükség, mert az alacsony kiskereskedelmi árak miatt leállt az import, így hetek óta több benzint és gázolajat használunk fel, mint az előállított és behozott mennyiség összege.

1

Március végén gázolajból 144 ezer tonna tartalékunk volt, ami 400 ezerrel kevesebb a február végi szintnél, azaz a teljes készlet csaknem háromnegyedét elhasználtuk.

A benzinnél rosszabb a helyzet: a február végi csaknem 270 ezer tonnából alig 55 ezer tonna maradt, ami 80 százalékos csökkenést jelez.

Mindez azt is jelenti, hogy ha folytatódott a készletek ilyen ütemű apadása, akkor mostanra teljesen el is fogyhatott a tartalék, írja a G7.

Frissítés

A felszabadított üzemanyagkészlet visszapótlása folyamatos – tudatta kedd délutáni közleményben a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ). A tájékoztatás szerint a kormány március végén rendelettel kötelezte a szövetséget, hogy haladéktalanul kezdje meg a felszabadított készletek visszapótlását – amihez áprilisban hozzá is láttak. Ennek keretében április 13-ig motorbenzinből 54,5 millió litert, motorikus gázolajból pedig 131,4 millió litert pótoltak vissza. A biztonsági készletek jelenlegi mennyisége ezzel már 53 napnyi nettó importnak felel meg – összegezték, hozzátéve, hogy a visszapótlás a továbbiakban is folyamatosan zajlik.
 

2